1997. október 26.

Uram, életem Atyja és Mestere, ne engedd,

hogy kétkedést keltsen bennem a kísértés!

Szívemben él a vágy,

lángol, mint a kemence,

és nem csillapodhat, míg el nem oltják.

Az a vágyam,

hogy lelkeket hozzak Hozzád,

de a kísértés kétkedéssel szorongat,

hogy valóban Te nyitottad-e meg számat,

és Te emeltél-e fel Udvarodba.

Én vagyok a te Erősséged. Oktalan kisgyermek, nem értetted meg? Én vagyok az, aki Tudásommal eltöltelek. Én vagyok a Szent Isten, aki örömmel tölti el szívedet. Én vagyok az, a te Atyád. Ne törődj kételyeiddel, a szíveddel imádkozz Hozzám! Bízzál Bennem és engedd magad Irgalmam Óceánjába meríteni! Csillapítsd a lelkek utáni szomjúságomat!

A Jóság és az Irgalom lesz a lábad előtt világító fény. Kinyilvánítottam irántad való Szeretetemet, hogy megérts. Légy olyan, mint egy hangos könyv, és beszélj! Mondd el, amit Én mondtam neked! Törd meg a halál csendjét, és idézd Szavaimat! Ismertess meg azokkal, akik sohasem kerestek Engem, hogy elgondolkozzanak azon, hogy Én Vagyok, Aki Vagyok az ő Vőlegényük. Ez olyan misztérium, mely nemcsak a hitehagyottakat hívja ki, hanem mindazokat, akik prédikálják ugyan Szavamat, de sohasem találkoztak Velem, és nem ismernek Engem.

Én, a te Urad, Atyád, Vőlegényed és életed Mestere, megáldalak Háromságos Szentségünkben. Érted? Áldd meg népemet az Én Nevemben is!