1997. október 26.
Uram, életem Atyja és Mestere, ne engedd,
hogy kétkedést keltsen bennem a kísértés!
Szívemben él a vágy,
lángol, mint a kemence,
és nem csillapodhat, míg el nem oltják.
Az a vágyam,
hogy lelkeket hozzak Hozzád,
de a kísértés kétkedéssel szorongat,
hogy valóban Te nyitottad-e meg számat,
és Te emeltél-e fel Udvarodba.
Én vagyok a te Erősséged. Oktalan kisgyermek, nem értetted meg? Én vagyok az, aki Tudásommal eltöltelek. Én vagyok a Szent Isten, aki örömmel tölti el szívedet. Én vagyok az, a te Atyád. Ne törődj kételyeiddel, a szíveddel imádkozz Hozzám! Bízzál Bennem és engedd magad Irgalmam Óceánjába meríteni! Csillapítsd a lelkek utáni szomjúságomat!
A Jóság és az Irgalom lesz a lábad előtt világító fény. Kinyilvánítottam irántad való Szeretetemet, hogy megérts. Légy olyan, mint egy hangos könyv, és beszélj! Mondd el, amit Én mondtam neked! Törd meg a halál csendjét, és idézd Szavaimat! Ismertess meg azokkal, akik sohasem kerestek Engem, hogy elgondolkozzanak azon, hogy Én Vagyok, Aki Vagyok az ő Vőlegényük. Ez olyan misztérium, mely nemcsak a hitehagyottakat hívja ki, hanem mindazokat, akik prédikálják ugyan Szavamat, de sohasem találkoztak Velem, és nem ismernek Engem.
Én, a te Urad, Atyád, Vőlegényed és életed Mestere, megáldalak Háromságos Szentségünkben. Érted? Áldd meg népemet az Én Nevemben is!
