1992. február 14.
Vassula, béke legyen veled! Hadd érezzem szeretetedet! Add át magad Nekem! Térj be Szívembe, és valósítsd meg mindazt, amit adtam neked.
Uram, Te elárasztottál áldásokkal
és ebben a legkisebb érdemem sincs.
Ahogy látod, a Te Kezedben vagyok.
Tégy velem úgy, ahogy Neked tetszik!
Élj hát Nekem, és vigasztalj! Légy jele annak az egységnek, amelyet e nemzedék elutasít. Igen, légy a Belőlem fakadó egység jele, amelyet a te saját Házad, a te néped1149 megvet és visszautasít. Rajtad keresztül nyilvánítom ki Szeretetemet minden nemzetnek, rajtad keresztül beszélek továbbra is, és rámutatok, hogy milyen sivataggá tették Egyházamat. Békeszerződést ajánlottam népednek,1150 amely testvéri egységre tud vezetni benneteket.
Téged választottalak útjelzőnek, hogy lássák, milyen lesz az egység, de nem figyelnek. Nem is hajolnak meg. Ehelyett sietnek tömjént felajánlani Nekem, de mit kezdjek tömjénükkel?
Szívükből fakadó tömjént szeretnék,
szívükből eredő békét szeretnék,
szívükből feltörő dicséreteket szeretnék,
szívükből jövő szeretetet, irgalmat és könyörületet szeretnék!
Szívükből fakadó
kiengesztelődést szeretnék!
Ó leányom, ne csüggedj el, míg keresztülhaladsz e sivatagon! Veled van Megváltód, mi ketten egymáshoz vagyunk kötve. Azért bíztalak meg ezzel a küldetéssel, hogy villámként ragyogtasd fel Szavaimat minden nemzet előtt. – Mondd meg nekik, hogy ha a Magasságbeli tanúinak tartják magukat, az egységen keresztül mutassák be Nekem békéjüket és hűségük által tiszteletüket. Mondd meg nekik, hogy vizsgálják meg útjukat, térjenek vissza Hozzám, és megadom nekik az megértés Lelkét.
Ma, ebben a zűrzavaros időben Irgalmamat kínálom fel nekik. Könyörületet kínálok fel nekik elképesztő nyomorúságukban. Szeretetem Adományát adom nekik. Ismételten feléjük nyújtottam Kezemet, hogy Magamhoz emeljem őket, és hányszor válaszoltak? Megmutattam nekik szánalmamat és Együttérzésemet. Még meddig engedjem meg nekik, hogy szomorúságot hozzanak Rám azzal, hogy nem akarják megtenni Akaratomat? Vissza kell-e még tartanom az Atya Kezét? Az Atya Igazságossága kezd már fellángolni, hogy tűzbe borítsa a világ bűneit…
Gyermekek ajkára adtam keserű kérlelésemet
a testvérek közötti békéért
és kiengesztelődésért,
de lásd, hogyan fogadták… Ó, leányom, légy védelmezője
az Igazságnak!
Tedd Szívemre fejedet! Ha meghallod Szívem dobbanását, visszatér bátorságod. Ne engedj gyengeségednek, bízz Bennem!
Bízz Bennem!
Bátorság1151 leányom! Melletted vagyok, és amíg melletted vagyok, segítek állva maradni… Leányom? Sohasem foglak elhagyni…
Figyelj, hallgass meg, Vassula, megosztom veled Keresztemet. Látod Vassulám, az Én Szeretetem van szemed előtt, és Hűségem körülvesz téged. Valahányszor látom, hogy a gonosz lelkek seregének haragja támad rád, hogy megüssenek, rád vessék magukat és darabokra tépjenek, oda állok közétek, amitől reszketnek. Vigasztald meg szívedet az Én Szívemben, és ne félj! Bátorság! Egyetlen gonosz léleknek sem engedem meg, hogy megüssön téged, és nem engedem, hogy vad haragjukban megrohanjanak és megégessenek téged.
Melletted vagyok és jelet adok, mikor nyisd fel ajkadat, hogy Nevemben szólj. Jöjj, a Világosság a te Társad.
