1988. november 14.
(Ma Pio atya képét néztem, aki Jézus szavai szerint nagy Szent. A kép alatt celofánba csomagolva található ruhájának egy darabja, sötétbarna, mert kapucinus volt. Ahogy ránéztem, tudtam, hogy ezt a képet, ruhájának kis darabjával együtt, azért kaptam, mert ő akarta ezt. Tehát hozzá imádkoztam, mivel nagy Szent, és azt kértem tőle, hogy azt javítsa ki, ami bennem a legrosszabb. Majd jobban átgondoltam, mennyi rossz dologgal vagyok megterhelve, és azt kértem tőle, hogy legalább két rosszat vegyen el tőlem: segítsen teljesen letörölni hiúságomat, és erősítse meg az Úrba vetett hitemet.)
Uram?
Én vagyok.
Én indítottalak arra, hogy kérd meg Pio atyát, járjon közben érted. Jöjj, üzenetemet ma anélkül fogod leírni, hogy hallanál Engem, egyedül csak kezedet fogom vezetni:
(Jézus letompította hallásomat.)
„Tarts gyakran bűnbánatot, hozd el Nekem minden hibádat, hogy meg tudjak bocsátani neked, úgy jöjj Hozzám, amilyen vagy, és tökéletesíteni foglak! Dicsőíts Engem szereteteddel! Minden időben dicsőíts, Én vagyok az Úr.”
(Ezt úgy írtam le, ahogy az Úr kívánta.)
Kedvesem, akit megszenteltem, fogd meg a Kezem és folytasd Velem! Bölcsességgel foglak tanítani.
(Hirtelen és egész erősen megéreztem az Úr jelenlétét.)
Vassula, tudod-e milyen gyönyörűségemre vagy, ha igazán hiszel Bennem?1
(Jézus igazán boldog volt. És én is…)
Ismerj fel, mert ennek nagyon örülök.
Jöjj, mi ketten?
Igen, mi ketten.
