1987. december 21.

Igazságos Istenem, Te vagy az, aki – semmiségem és nagy tehetetlenségem ellenére – belém ültetted vágyaimat. A Te vágyaid ezek. Arra vágyom, hogy dicsőítsék Nevedet, és bárányaid újból gyűljenek össze, ismerjenek fel Téged, és Égi Édesanyánkat is, akinek uralma tartson örökké, és győzze le a gonoszt. Egyedül a Te céljaidat keresem.

Igen, Vassula, csak az Én céljaimat keresd, légy igaz, ne csak olyan „ájtatoskodó”, mint egyesek. Én, az Úr, ismerem őket. Bármennyire igyekeznek Ábelhez hasonlítani, Engem nem csalnak meg. Álarcuk nem tudja elfedni kilétüket. Bizony mondom neked, leleplezem azokat a csalókat. Váratlanul jövök el hozzájuk. Miért legyenek Házamban Káinok – akik csak saját céljaikra figyelnek, nem az Enyémekre? Égi Erővel fogom levenni álarcukat. Le fogom leplezni azt, amit elrejtettek. Ne félj, kedves! Én fogom megtisztítani Egyházamat. Elsöpröm mindazokat, akik eltorlaszolják az Utat az Isteni Szeretethez, és megakadályozzák a bejutást Szent Szívembe. Látod Vassula, a Kelyhem keserű. A világ megbánt Engem kedves, azok a Káinok eltorlaszolják az Utat, óriási sziklákkal torlaszolják el, elzárják bárányaim elől a Hozzám vezető átjárót. Kezük üres, semmivel sem tudják megkínálni bárányaimat, – semmijük sincs többé. Vassula, Lelkem áldottja, kövess Engem! Végig foglak vezetni, ne ess kétségbe! Pont most hagynálak-e el téged?

Nem Uram, Beléd kapaszkodom, szeretett Atyám.

Itt a Kezem, fogd meg, soha ne engedd el! Fogadj el mindent, ami Tőlem jön!