1994. június 15.
(Amerikai Egyesült Államok, South Bend, Notre Dame)
Uram?
Én Vagyok.
Kicsim, érezd Jelenlétemet! Én vagyok megmenekülésed Sziklája. Engedd, hogy növeljem családomat! Szólíts, és válaszolni fogok.
Uram, miért jelensz meg mostanában képmásoddal oly gyakran helyemben?
Mondottam, hogy fel fogom kínálni neked Énekemet, és hűséges Szeretetem bizonyságául emlékeztetőt adok társadalmatoknak Szent Arcomról… mivel ez az Én Szeretet-himnuszom mindnyájatok számára. És leányom, Hárfám, megengedem, hogy betakarjon téged Világosságom. Mivel megengeded, hogy eléd lépjek, megtörténik csodám. Ez az Én adományom számodra. Értékes adomány, amit nem érdemelsz meg, de az Atyának úgy tetszett, hogy megadja neked, mert az Ő Pecsétje van benne.
Megengedted nekünk,1 hogy rád tegyük Kezünket. Megengeded, hogy benned lakjunk.
Vassula, az Atya senki másnak nem adta meg ezt.2 Nem ismerte más ezt az adományt, amelyet Szeretet-himnuszán keresztül adott nektek.
Jöjj, veled vagyunk.3 Áldásunk van rajtad.
