1992. augusztus 10.
(A rodoszi ellenzék)
Ó Uram, miért van annyi konokság? Ó Uram, kezdem megtanulni, hogy a nagy nevek nem adnak bölcsességet. Volt olyan idő, amikor sokat reméltem tőlük, amikor e két szót kiejtették szájukon: EGYSÉG és KIENGESZTELŐDÉS. De ezeknek még nyomát sem látom.
Béke legyen veled! Keserű hangod nem kerülte el figyelmemet. Mondtam-e valaha, hogy elhagylak?
Nem, Uram.
Akkor miért aggódsz? Téged erre a küldetésre teremtettelek.
Jöjj, nézz Rám! Ha Velem vagy, mindig jó dolgokat fogsz enni, és ha Velem vagy, asztalod mindig meg lesz rakva. Teremtmény! Azon az úton foglak vezetni téged, amelyen haladnod kell. Vonulj vissza Szívembe, amikor pihenésre van szükséged. Ne veszítsd el bátorságodat! A Bölcsesség fog tanítani. Szenteld Nekem idődet, és igénybe veszlek terveimhez. Olyan élessé teszem szádat, mint a kétélű kard, amikor az Én Szavaimat ejted ki. Tanítani akarom a tudatlant, hogy helyesen ítéljen. Ha megengeded, hogy igénybe vegyelek, véghez viszem Tervemet. Amíg mindezt meg nem valósítom, nem fog csökkenni égő vágyam a közöttetek megvalósítandó egység és kiengesztelődés után. Papírra vetettem általad, hogy mennyire szeretném, ha egyesülnétek! Kezdettől fogva világosan beszéltem.
Vassula, gyermekem, nem olvastad, hogy egészen kevés kovász is elég a tészta megkelesztéséhez? Ezért ne mondj Nekem elhamarkodott ítéletet!
