1989. december 7.
Mivel Te Egy vagy Uram, vezess minket
Egy Hitre és Egy Keresztségre!
Uram, Te Egy Isten vagy,
mindenek Atyja, mindenek fölött,
mindenek által és mindenben,
mi pedig képtelenek vagyunk
egyetértésre jutni,
hajlíthatatlanok vagyunk…
Így hagynál bennünket?
Imádkozz mindenkiért, hogy egyetértésre jussatok! Úgy teremtettelek benneteket, hogy szabadságot adtam nektek, és magatok dönthettek. Lehetőségetek van arra, hogy hűségesek maradjatok Hozzám, és megtartsátok parancsolataimat. Azt sohasem parancsoltam nektek, hogy vétkezzetek. Ezért imádkozzatok Bölcsességért, hogy megvilágosíthassátok ezt a nemzedéket, és kezdje végre megkülönböztetni jobb kezét a baltól.
(Ez az üzenet ifjúsági csoportomnak szól:)
Úgy ismertessetek meg az emberiséggel, ahogyan tanítottalak benneteket: a Szeretet és az Irgalom Istene vagyok. Nem nehéz engem megérteni. Senkit sem hajszolok halálra. Értsétek meg, hogy méltányosan adok és kérek. Sohasem kérek a lélektől többet, mint amennyit adni képes. Mindenkitől csak a szeretet csekély viszonzását kérem, egy mosolyt, egy gondolatot, egy kedves szót. Egyetlen szívből jövő szót úgy fogadnék, mint millió imát. Gondoljátok meg, mit jelent ez! Már egy egyszerű gondolatot is úgy fogadok, mint komoly értéket.
Felfoghatatlanul szeretek minden lelket! Gyengéd és Szelíd Isten vagyok, Jóságos vagyok ivadékaimhoz. Egyházamnak árt az, aki úgy mutat be ivadékaimnak, hogy követelőző és könnyen haragvó Isten vagyok. Türelmes vagyok, és késedelmes a haragban, de gyorsan megbocsátok és gyorsan felejtek.
Senki ne mondja, hogy csak a szentéletű emberekkel törődöm! Engem úgy ismernek, hogy megkeresem a beteget és az elesettet. Elesettségük vonz Engem, és mivel ők képtelenek Engem elérni, még inkább égek a vágytól, hogy Magamhoz emeljem és Szívemre szorítsam őket.
Jézus vagyok, és Jézus Szabadítót jelent. Azért jövök, hogy megszabadítsalak, és nem azért, hogy elítéljelek benneteket.
(Később:)
Gyermekem, hiszed-e, hogy Én, Jézus vagyok az, akivel te ilyen különleges módon találkozol?
Igen, Uram, hiszem.
Hiszed-e, hogy Én, Jézus vagyok az, akit egész idő alatt láttál?
Igen Uram, hiszem. Miért kérdezed, Uram?
Hogy halljam, amint mondod, gyermekem. Légy hát boldog, és áldj Engem, mert Atyám kegyeiben vagy. Bár még dolgoznod és folytonosan igyekezned kell, hogy felemeld lelkedet, megadtam neked a kegyelmet, hogy lelked szemével láss Engem, és felismerd Hangomat. Ne engedd, hogy most ragadjon téged magával a világ, amikor már nem tartozol hozzá! Bölcsességem megnöveli tudásodat.
Légy jóságos a szegényekhez, amint Én is jóságos vagyok hozzád. Képviseld érdekeiket! Egyik apa sem hagyja el gyermekét a pusztaságban. Légy olyan türelmes, amilyen Én vagyok hozzád! Leányom, ne igyekezz olyan dolgokat felfedezni, amelyek felülmúlják erődet, mert saját feltételezésed félrevezethet téged, és így másokat is. Bízzál Bennem, és olyan tudást adok neked, amelyet be tudsz fogadni, és megfelel képességeidnek. Az Én Szavaimra figyelj, ne másokéra! Támaszkodj Vállamra, ha fáradt vagy, legyen Vállam a te Fejtámaszod, Szentséges Szívem Otthonod!
(Később:)
Belőlem egyél, Tőlem tanulj! Vigasztald meg gyermekeimet! Írnál most?654 Boldog vagyok, ha Belém kapaszkodsz. A hűség nyitva tartja szemed, és nem hagyja lelkedet elaludni. Jöjj, légy boldog, mert életre keltettelek a halottak közül, akik évek óta holtan fekszenek és testük már feloszlott.
Jézus, már korábban is kértelek és újból kérlek, ha úgy Akarod, tedd meg a holtakkal – még azokkal is, akiknek teste már feloszlott – azt, amit velem tettél! Keltsd Életre őket, és engedd, hogy a Te Világosságodban éljenek!
A Feltámadott győzelme megsemmisíti a halált, mert Én vagyok az Élet! Én vagyok a Feltámadás és az Élet, és örök élete lesz annak, aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet!
Jöjj, további kinyilatkoztatásokat diktálok neked Oltáriszentségemről. Én, az Úr megáldalak, mivel ily módon egyesülsz Velem, és hagyod, hogy igénybe vegyelek Szavaim leírására. Dolgozz keményen, Vassulám, semmi sem lesz hiába! Jöjj, Én foglak vezetni téged minden vállalkozásodban. Légy szilárd!
(Jézus azért mondta, hogy „légy szilárd”, mert diktálás közben a gonosz újból megpróbálta azt sugalmazni, hogy mindez tudatalattimból származhat! Ezért mondta Jézus, hogy „légy szilárd”! A Sátán az, aki valóban zaklat, míg a többi gonosz lélekre nem nagyon figyelek, Ők is zaklatnak, de többé-kevésbé olyanok, mint a körülöttem zümmögő legyek. Félnek tőlem, bár szívesen vennék, ha fordítva lenne. Rosszakaratúak azonban, és őrizkedni kell tőlük. Akkor kerülnek előnyös helyzetbe, amikor észreveszik, hogy a lélek elszunnyad, meggyengül vagy bizonytalan. Az imádság valósággal „agyoncsapja” és távol tartja őket. Az Úr szeretetébe és irgalmába vetett hit elpusztítja ezeket a démonokat, akik azért „zümmögnek” az ember füle körül, hogy igazságnak álcázott és szeretettől távol eső, gonosz sugallatokat adjanak. Ezért akarja az Úr, hogy éberek legyünk, és szüntelenül imádkozzunk. Az imádság biztonságos kerítést állít mikörénk, távol tartja a Sátánt és a többi gonosz lelket. Igen, ez állandó küzdelem.)
