1988. május 10.
Uram?
Én vagyok. Támaszkodj teljesen Rám! Én vagyok a te Békéd.
Jöjj, ne ess kísértésbe! Tanulj Tőlem, emlékezz útjaimra! Imádkozz, imádkozz, imádkozz! Legyen imádság minden ajkadról fakadó szó, úgy jusson a mennybe, mint a magasba szálló tömjén! Légy állandó kapcsolatban Velem! Emeld fel Hozzám elmédet, egyedül csak Rám gondolj! Amid csak van, és ami jó benned, Tőlem való. Én keltettek új életre. Írd le!
(Jézus a közelemben ült, kezét vállamra tette.)
Én alakítottalak téged, Én ölellek Karjaimba benneteket. Virágom, szólj Hozzám! Mostanában kevesebbet beszélsz Velem, pedig Én mindent megadok neked. Én megosztom veled Műveimet. Tégy te is ugyanúgy Velem, Szent Társaddal, Vőlegényeddel! Meg akarom osztani veled napi elfoglaltságodat!
Vassulám, ajkad csak szent szavakra, csak imádságra nyíljék. Élj állandó imádságban!
Uram, hogyan lehetséges ez, Uram?
Megmondom. Viselkedésed, gondolataid, kívánságaid, elmélkedéseid, szolgálataid, igényeid és minden váljék imádsággá: az Én Képmásommá! Minden lehetőség, amelyet kapsz, életre kellene, hogy keltse benned a szentséget. Azt a szentséget, amelyet Én adtam nektek, de a lelkek elfeledték, miként bánjanak vele. Minden léleknek megadtam ezt az adományt. Életre fogom kelteni ezt a kegyelmet, amely most szunnyadva pihen bennetek. Szeretem a szentséget.
Uram, szentté tennél engem kegyelmeddel?
Kedvesem, megteszem, mert ezt kívánom minden léleknek. Én, az Úr választottam neked azt az utat, hogy a csendben imádj Engem.1 Én és te, elvonultan, Nekem élve. Örülj Nekem, teremtésem, szeress Engem, láss meg Engem teremtésemben, szeresd teremtésemet Vassula!
(Jézus rám nézett. Kis szünetet tartott, két Kezét összekulcsolva, Karját Térdére támasztotta. Szent Arca felém fordult. Haja hosszú és laza, egészen világos gesztenyebarna, vörös árnyalattal.)
Vassula?
Igen, Uram.
Add nekem szívedet és Szent Szívem mélyére helyezem. Térj be Szentséges Szívembe! Térj be Szentséges Szívembe… ide térj be!
(Jézus a Szívére mutatott.)
Ó jöjj! Azóta, hogy megszülettél, mindig hívlak! Fenntartottam egy helyet számodra. Vassula! Vassula!
Uram! Már Neked adtam szívemet, életemet, mindenem a Tiéd!
Ó Vassula, vizsgáld meg és ismerd fel Akaratomat, hallgasd Szívem dobbanását, minden dobbanása téged hív: Miért szegülsz ellenem?
Uram?
Én vagyok.
Uram, mondhatok valamit, csak Neked?
Hallgatlak.
(Mondtam valamit Jézusnak.)
Térj be Szívembe és pihenj meg benne!
(Még valamit kértem Jézustól.)
Igen, hadd legyen úgy! Szeretlek.
Szeretlek Uram.
(Később:)
(Olyan szomorú vagyok mindig, amikor bizonyos emberek visszautasítják a Szűzanyát, mint Isten Anyját. Nagyon szomorú voltam és sírtam miatta. Meg akartam vigasztalni a Szűzanyát. A Sátán megtámadott.)
Vassula, tartogasd könnyeidet, gyűlölöm a vértanúkat, akik…
Távozz! Sátán távozz! Távozz a hátam mögé, Sátán!
Uram Jézus?
Én vagyok. Időnként megmutatom neked, mennyire megvet az ördög téged és Szent Útjaimat, amelyekre Én tanítalak. Ha könnyet ejtesz Édesanyám iránti szeretetből, az ördög dühöngeni kezd.
Boldogok, akik Házamban élnek és elismerik a Szűzanyát, mint „Isten Anyját” és a „Mennyország Királynőjét”.
Jöjj kedves, megáldalak.2 Megáldalak Vassulám.
Áldott légy, Jézusom!
(Megérintettem Szent Fejét.)
Köszönöm, hogy tanítasz.
Jöjj, ne feledd!3 Osztozzunk! Mi ketten!
Igen, Uram, mi ketten.
