1987 szeptember 10.

Szeretlek. Amíg el nem jövök, hogy megszabadítsalak, vakon higgy Bennem, Vassula.

Jézus, tudom, hogy időnként nagyon elégedetlen lehetsz velem. Olyankor, amikor kételkedni kezdek, olyan vagyok, mint egy szorzás eredménye: ha Tamást tízzel beszorzod, az eredmény én vagyok.

Virágom, törékeny vagy, és ezért éppen törékenységed vonz Engem. Hiszen tudom Én mindezt kedvesem! Én vagyok a te Erőd.

(Jézus súgott nekem valamit. Titokban tartom.)

Vassula, Garabandal a Csodák Folytatása. E Csodák közt eltelt időben más jeleket is adtam.

Leírod, hogy melyik csodára gondolsz?

Írd le: Lourdes, aztán Fatima. Azt akarom, hogy most ezt írd: Garabandal San Sebastianban! Dicsőíts Engem! Emlékezz rá, Én vagyok e világ Világossága.

(Hirtelen arra emlékeztetett Jézus, amit múlt éjjel álmodtam, és el is felejtettem. Ugyanaz a látomás volt, amelyet nemrég láttam, de álmomban rosszabbnak látszott.)

Figyelj! Álmodban mutattam meg neked a látomást, hogy megéreztessem veled, nincs menekülés!

(Emlékszem, ahogy közeledni láttam, mint egy óriási hullámot. Megpróbáltam elfutni és elrejtőzni, bár tudtam, hogy lehetetlen.)

De miért teszed ezt, ha szeretsz bennünket? Miért?

Nemcsak a Szeretet Istene vagyok, hanem az Igazságosságé is.

Mit tehetünk, hogy megállítsuk ezt?

Erőteljes engesztelést kérek most mindnyájatoktól! Egyesüljetek és legyetek egy! Szeressétek egymást! Higgyetek Bennem, higgyetek Mennyei Műveimben, mert mindig köztetek vagyok!