1987. július 10.
Virágom, merülj el Testemben. Kemény dolog a pusztaságban élni, de Én mindig elvezetlek forrásomhoz, ahol enyhítem szomjúságodat, pihenőhelyet és oltalmat adok neked. Leányom, légy az Én áldozatom, semmi sem lesz hiába, kapaszkodj Belém! Nem vagy egyedül, együtt haladunk át e pusztaságon. Engedd meg, hogy beléd véssem különleges parancsomat: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”
De Uram, hiszen ez nem új, ezt már mondtad.
Követitek? Minden papi léleknek meg kell még tanulnia, hogy Parancsomnak engedelmeskedjék. Merítsenek Végtelen Szeretetemből, és tanulják meg egymást szeretni.
Érezz Engem, Testem részekre szakad, Vassula. Még nem fejeztem be kívánságaim diktálását, még tartogatok egy nagyobb kívánságot is! Vassula, már kezded érezni, mert megvilágosítalak, hogy megsejtsd, mire vágyom. Határtalanul szeretem teremtésemet!
Istenem, hogyha „ez” az, amit kívánsz, akkor valóban olyan lesz Országod a földön, mint a Mennyben!
Apránként meg fogod érteni.
Jézus?
(Tehetetlennek éreztem magam. Mondtam Neki valamit.)
Tudom, de nem Én vezettelek téged? Látomásokat adok neked, és te majd leírod. Légy Isteneddel, aki szintén szenved!
Teremtés! Teremtésem! Ma megtagadsz Engem, mint Istenedet, de holnap dicsőíteni fogsz, imádni fogsz, és vágyakozni fogsz Utánam!
Jöjj Vassula, ne feledd soha, ki vagyok Én. Kapaszkodj Belém! Hívj úgy, mint tegnap,177 és hozzád sietek. Szeretlek, tisztelj Engem úgy, hogy vágyódsz Utánam és szeretsz.
Ilyen helyzetekben a legtöbben azt mondjátok, hogy ez szerencse volt, és elfeledteztek Rólam! Ilyen szó, hogy „szerencse”, nincs az Én szótáramban! Én vagyok az, aki nektek segít, teremtés.
