1987. június 10.
(Dakka, Banglades)
(Tegnap volt a végső csomagolás elutazásunk előtt, rengeteg munka!)
Uram, azon az elméleten gondolkodtam, amelyet „Krisztus lelkiismeretének” neveznek. Azt hiszem, a jobbik benső énünket jelenti, a bennünk lakozó jót. Lehet, hogy innen ered ez az írás is?
Vassula, hiszen megmondtam neked, hogy mi egyesülve vagyunk. Mi ketten egy vagyunk, kedves. Az írást nevezd így: „igaz élet Istenben.” Értem élj!
Itt van, amit le akarok íratni veled.
(Kíváncsiságot éreztem, mit fog most írni Isten?)
A vágyaimat, kicsim.
(Isten elolvastatta velem a Szentírás egyik részét.)
Igen, állj fel, hallgass Rám! Meglátogatsz Engem Templomomban? Vassula, jöjj Hozzám!
Milyen templomban Uram, melyikre gondolsz?
Mindegyik az Én Templomom, mind az Enyém, mind Hozzám tartozik, és csak Hozzám. Én vagyok az Egyház, Én vagyok az Egyház Feje.
De a mód, ahogyan mondtad Jézus, olyan volt, mintha azt akarnád, hogy egy bizonyos templomba menjek. Így értettem, és így hallottam!
Bármikor eljöhetsz Hozzám, és bármelyik Templomba. Ne tégy különbséget, mint a többiek! Mindegyik Hozzám tartozik.1 Egy Isten vagyok, Egy Testem van, amelyet megbénítottak. Malomkövek nyomják agyon Testemet.
Istenem, olyan felindultnak látszol!
Felindultnak? Ó Vassula, miért, miért daraboltak fel oly kegyetlenül?
(Isten nagyon felindult. Arra az időre emlékeztetett, amikor a jeruzsálemi templomban felborította a pénzváltók asztalait. Eddig még sohasem hallottam vagy láttam Őt ENNYIRE FELINDULTNAK.)
Vassula!
Jézus?
Én vagyok az.
Te vagy az? Valóban ennyire felindult vagy?
Ó igen, Én vagyok az, végre átadhatom neked szavaimat. Vassula, a karizmát nem saját érdekedben kaptad, hanem azért, hogy Szavaimat beléd véssem.
Még sohasem láttalak ennyire felindultnak! Valóban az vagy?
Igen. Testem fáj. Darabokra tépték.
Istenem! De hát mit tehetek én? Tehetetlen vagyok.
Vajon nem tudom ezt, Vassula? Mindvégig igénybe veszlek. Sose félj Tőlem leányom! Egyházam egyesítése Testem Dicsősége lesz. Fogadd Békémet kedves!
Igen Uram, nem nézek sem balra, sem jobbra, vagy hátra. Egyenesen előre nézek.
Igen, értsd meg, miként munkálkodom! Légy olyan nyugodt, mint most! Igyekezz tetszésemre lenni, légy Velem egy!
Uram, tegyük fel, hogy azok, akiket hívsz, nem akarnak Rád figyelni, akkor mi lesz?
Most Előttem vagy egy lépéssel! Gyermekem, járj Velem együtt! Igen, kövess Engem. Bízzál Bennem! Jöjj, vezetlek.
(Ekkor váratlan meglepetés ért. Hallottam a kutya ugatását – ami szokatlan volt. Ezután kinyílt hálószobám ajtaja és szemben találtam magam azzal a betörővel, aki három nappal ezelőtt pénzt lopott szobánkból és elmenekült. Újra itt volt. Kiutasítottam. Megfordult, és elment, ezután megnyomtam a riasztócsengőt. Tudtam, hogy Isten minden bizonnyal mondani akar valamit nekem.)
Vassula, emlékeztetlek valamire. Amikor a bandita2 bejött szobádba, te vártad őt?
NEM!
Így jövök el Én is. Hirtelen. Azért nem ismerte fel senki sem őt, mert senki sem várta, hogy eljön.
(Jézus a tíz csomagoló emberre gondolt, és az irodában lévőkre, akik látták, de nem gondolták, hogy tolvaj. Az az érzésem, hogy Jézusnak ez utóbbi mondata nagyon fontos, és sokkal többet rejt magában, mint amennyit kimond. A „felismerte” szó is nagyon fontos.)
Nem emlékeztetett téged valami másra is? Hadd mondjam meg. Ez a tolvaj vétkezett, de azok, akik végrehajtották rajta az ítéletet, és pálcát törtek fölötte, nem voltak-e ők is bűnösek?
Nem tudom, mit akarsz megértetni velem. Igen, mi mindannyian bűnösök vagyunk.
Vassula, végignézzem mindezt, és hallgassak?
A tolvajt véded, Uram?
Nem Vassula, nem …3 Nevezz meg egyetlen olyan embert, aki nem vétkezett.
(Nem ismerek olyat.)
Nagy bűn, kis bűn, mind bűn. Vétkezni annyi, mint megbántani Engem. Vassula, oly sok bűn szemtanúja vagyok. A Szeretet szenved, a Szeretet bánkódik, bánkódik… Teremtés! Teremtésem! Térj vissza a Szeretethez!
Leányom, végy körül szeretettel, engesztelj kedves, engesztelj!
