1989. december 17.
(Úgy éreztem, hogy igen távol van az Úr. Kétségbeesem, amikor ezt érzem. Tudom, hogy ez teljesen az én hibám, és ez újabb, súlyos megpróbáltatás. Kezem csupán firkálni képes jegyzetfüzetembe. Az Úr azonnal segítségemre sietett, és ezt mondta írásban:
Ne félj! Vágyva vártam erre a pillanatra, hogy együtt lehessek veled, ezért soha ne hidd, hogy kizárlak. Egyszerűen csak felszólítottalak a küzdelemre, hogy kiemeljelek fásultságodból, de mindvégig együtt fogok veled dolgozni. Ujjongjon szíved Jelenlétemben! Még sok mondanivalóm lenne, de nem lennél képes mindent leírni. Törékeny vagy, és tudom, hogy gyenge is.
Jöjj, nem szükséges szavakba foglalnod, hogy szeretsz. A szíveddel szólj! Ha vágyakozol Utánam, ha szeretsz, ha elmélkedsz Rólam, akkor Akaratomat teljesíted, mert azt Akarom, hogy szeress és imádj Engem! Ha ezt megteszed, akkor szavak nélkül is megtettél MINDENT. Ajánld fel Nekem akaratodat! Mindent ajánlj fel, amid csak van, akaratodat, önmagadat, örömeidet, mindent!
Felajánlom, Uram, akaratomat, önmagamat, örömeimet és mindent, amit kívánsz! SZABADON végy el Királyom tőlem mindent, ahogy Neked tetszik!
Viszonzásul akarod-e még a Béke és a Szeretet Keresztjét?
Igen, Uram, teljes egészében! Hordozni fogom, még ha súlya le is terítene a földre, és térdemen kellene tovább csúsznom.
Leányom, a Béke és a Szeretet Keresztje sok gyermekemet meg fogja szentelni. Hadd térjek be, és hadd pihenjek meg szívedben! Én, az Úr megáldalak téged. Kedves, várj, és látni fogsz!
Nagyon szeretem ha azt mondod, hogy „várj, és látni fogsz”!
Tudom, kicsim, mi ketten?
Igen Uram.
Mi ketten?
Igen Szűzanyám!
